Kitiltották a Glass-t a brit mozikból!

By | 2014-07-06

Múlt hét óta kapható a Google Glass az Egyesült Királyságban, de máris száműzték a legtöbb moziból. Az okosszemüveg viselése nem csak a film vetítése közben tilos, hanem előtte és utána is.

A tiltás legfőbb oka természetesen, hogy senki ne rögzíthesse a filmeket. Persze mi ezt azért kicsit túlzásnak érezzük, hiszen a Google Glass akkumulátora nagyjából 45 percig bírja ki, ha folyamatosan videózunk vele, azaz aligha tudnánk egy teljes filmet felvenni. Összességében tehát nem ez a legjobb eszköz a kalózkodásra.

google_glass_tilos

Akik ellenzik a tiltást, azok azzal szoktak még érvelni, hogy mobiltelefonokat is lehet használni a teremben. A Google szerint elég lenne csak megkérni a nézőket, hogy kapcsolják ki az okosszemüveget a film vetítése közben, azaz hasonló elbánás alá essen, mint az okostelefonok.

A Google Glass kijelzője egyébként világít, ha az eszköz be van kapcsolva, azaz egyébként is nagyon könnyű lenne észrevenni egy sötét moziban. Az Egyesült Királyság moziszövetsége (CEA – ők képviselik a brit mozik 90%-át) ezek ellenére kiáll a döntése mellett.

A tiltás egyébként nem egyedi eset, másokat is aggaszt a Google okosszememüvege. Korábbi cikkünkben 10 helyet említettünk meg, ahol tiltólistán lesz az eszköz, természetesen a mozi is köztük volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.