Több pletyka is terjedt korábban a Google okosszemüvegének jövőbeni értékesítésével és árával kapcsolatban. Azt lehetett például sok helyen olvasni, hogy 2014-től az amerikai Best Buy áruház fogja értékesíteni az eszközt, mégpedig egy külön a Google termékeinek fenntartott nagyobb területen az áruházon belül. A másik hír ami felröppent az az volt, hogy 299 dollár lesz a szemüveg végső ára, és ezt abból következtették ki, hogy a Google szerint jóval olcsóbb lesz, mint az első verzió, ami 1500 dollár volt. A másik ok, amiért akár igaz is lehetne ez az olcsó ár, hogy a cég szeretné széles körben elterjeszteni ezt az új készüléket, ráadásul az alkatrészek összértéke még ennél is jóval kevesebb.
A Google ezek után úgy gondolta, hogy véget vet az olcsósággal kapcsolatos találgatásoknak, és az okosszemüvegen dolgozó Chris Dale egyértelműen kijelentette, hogy nem lesz a Best Buy áruházakban jövőre Google Glass, és hogy az ára sem 299 dollár lesz. Az a kérdés tehát nyitott marad, hogy mennyibe fog kerülni a Google okosszemüvege.